GYÓGYÍTÓ PONTOK

Lelkünk mosolya az egészségünk tükre

 andi.jpg

 

Gondolatok magamról

  

Csanádi Andrea vagyok, Veszprémben születtem.

2006 évben munkahelyi és magánéleti stressz következtében felborult a pajzsmirigy működésem. Autoimmun pajzsmirigy túlműködés, Basedow kór, így szólt az orvosi diagnózis.

Orvosokhoz fordultam, azonban az általuk javasolt műtéti megoldás nem volt kielégítő számomra. Kérdéseimre választ nem kaptam, ezért úgy döntöttem, hogy más lehetőség után nézek. Ekkor jutottam el a természetgyógyászathoz. Megfigyeltem, hogy a gyógyító nem a betegségre koncentrál, hanem annak a gyökerét, a bajt kiváltó okot, a gondolkodásomat, a dolgokhoz és helyzetekhez való hozzáállásomat, reakcióimat figyeli. Az embert, mint egészet vizsgált testestől-lelkestől (holisztikusan).

A beszélgetések során lassan megértettem azt, hogy a szervezetem már jóval előbb – pl. fejfájással, kimerültséggel, álmatlansággal - jelezte a problémát, csak én nem vettem azt figyelembe. Megértettem, hogy amit évek alatt elrontottam, azt évekig tart majd összeraknom, de nem adtam fel. Akupunktúra, test-és talpmasszázs, kineziológia, gyógynövények és reiki…

Természetesen az orvosi kontrollt nem hagytam el. Rendszeresen jártam vérvizsgálatra és a túlműködő pajzsmirigyem megfékezése érdekében gyógyszert is szedtem.

A második évben már fokozatosan elmaradt a gyógyszerszedés és a harmadik évtől az összes eredményem tökéletes volt mindenféle műtéti beavatkozás nélkül.

A gyógyulásom tapasztalatai arra késztettek, hogy megtanuljam használni a meridiánokon található pontokat stimuláló akupresszúrát, a talpon levő „beszédes térkép” mentén segítő reflexológiát, a gyógynövények hatásait és a hagyományos kínai orvoslás számomra érthető és logikus gondolkodását, a holisztikus gondolkodást.

A tanulást azóta sem tudom abbahagyni, hiszen ez számomra nem csupán egy megtanulnivaló lecke, hanem életfeladat... 

 

Tanulmányaim:

2007 évben REIKI 

2012 évben természetgyógyász

2014 évben akupresszőr

2016 évben reflexológus képesítéseket szereztem (Dr. Csikai Erzsébet)

2017 évben Hagyományos Kínai Orvoslás elmélete, TUINA (kínai) masszázs, QiGong

2017 évben KINEZIO-TAPE tanfolyam (Oriolus-Med Kft.)

2018 évben Dorn Terápia és Breuss masszázs tanfolyam

2019 évben A kínai orvoslás elmélete.... folyamatosan (Shennong Intézet)

 

Az általam végzett tevékenységekről a bal oldali menüsorban olvashattok. 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 8
Havi: 65
Össz.: 7 664

Látogatottság növelés
Oldal: Magamról
GYÓGYÍTÓ PONTOK - © 2008 - 2020 - gyogyitopontok.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »